Libadalom a Gasztrosétányon november 11-én

„Aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik. Aki Márton napján újbort nem iszik, az egész évben szomjazik.”

Nem vennénk a lelkünkre, ha miattunk éheznél és szomjaznál egész évben, ezért november 11-én, szombaton 10.00 órától ínycsiklandó libakülönlegességekkel, izgalmas programokkal és újborral várunk Etyeken.

A Gasztrosétányon már mindenki a közelgő Márton napra készül, és elnézve a pincék gasztronómiai kínálatát, elmondható, hogy ez az egyik legizgalmasabb időszak ebből a szempontból. Természetesen a libáé lesz a főszerep, és azzal aztán a legkülönbözőbb formákban és ízekben találkozhatunk majd november 11-én: lesz roston sült és rántott libamáj, libacsorba, libamájpástétom, libatepertő és libanyakleves is, sőt még hurkába töltve is megkóstolhatjuk a libamájat, és természetesen a lúdláb szelet sem maradhat el!

Libadalom a Gasztrosétányon november 11-énA program egyik legizgalmasabb része pedig az első ilyen eseményen elindított hagyományos libafuttatás lesz! Elég a versenykiírást elolvasni, hogy az ember jókedvre derüljön:

Lúdfutamra fel!

Nevezz saját tuninglibáddal vagy válassz a szervezők által hitelesített szérialibákból és tereld végig a szőlőtőkék határolta Etyekringen!” 

A mókás és kedves versengésnek csak a libák kedve szabhat majd határt, hiszen az ő épségükre a szervezők maximálisan vigyáznak.

 

KÖSZÖNJÜK A MAGYAR ÁLLAM ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TÁMOGATÁSÁT

  • Kedvezményezett neve:
    Recefice Jégműhely Kft.
  • Projekt címe:
    Recefice Jégműhely Kft. vállalkozás-fejlesztése
  • Szerződött támogatás összege:
    3 951 268 Ft
  • támogatás mértéke (%-ban):
    70% (vissza nem térítendő támogatás)

Projekt tartalmának bemutatása:

A projekt során a GINOP Plusz-1.2.2-22 kódszámú, „Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program” című pályázati felhívás keretein belül a Recefice Jégműhely Kft. teljes körű fejlesztése valósult meg.

A projekt célja a vállalkozás etyeki telephelyén működő étterem technológiai fejlesztése új eszközök beszerzése által, valamint külső megjelenésének javítása és kapacitásának bővítése ingatlan beruházás megvalósításával.

Fejlesztési céljai:

– külső megjelenés javítása (tetőfelújítás, szigetelés)
– új konyhai gépek beszerzése
– új légtechnikai gépek beszerzése
– információs-technológiai eszközök beszerzése

A beruházások megvalósítása hozzájárult a technológiai fejlődéshez, szélesebb vevői kör kiszolgálásához, a színvonalasabb ellátás biztosításához.

Projekt befejezési dátuma:
2023.09.30.

Projekt azonosító száma:
GINOP_PLUSZ-1.2.2-22-2022-00266